Stephenie Meyer: Twilight - Alkonyat

Forks fölött mindig felhős az ég. Bella Swan, az érzékeny, zárkózott lány afféle önkéntes száműzetésre ítéli magát, amikor ide költözik apjához. Bella alapjáraton is mágnesként vonzza a bajt, ezúttal azonban nem csak a "mindennapi" csetlések-botlások fenyegetik. Hanem Ő. Ő, akinek aranyszín szeme van, titokzatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, félelmet keltő és biztonságot sugárzó. Ő, akit Edwardnak hívnak, mint valami ódivatú regény hősét. Ő, aki megmenti az életét. Ő, aki mégis a legnagyobb veszélyt jelenti Bella számára. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes mesék keringenek. És egy nap a legenda megelevenedik.

Idézetek a könyvből:

"Nekem te vagy az életem. Te vagy az egyetlen dolog az életemben, aminek az elvesztése fájdalmat okozna."

"Le sem vettük a szemünket egymásról, bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni: a másikra."

"- Szeretlek - suttogtam.
- Most már te vagy az életem - felelte egyszerűen."

"Nekem most te vagy a legfontosabb dolog az életemben. És mindig is az maradsz."

"Azért félek, mert... hát szóval, nyilvánvaló okokból nem maradhatok mindig veled. És attól félek, hogy én veled akarok lenni, sokkal jobban vágyódom rá, mint szabadna."

"Éreztem - és úgy sejtettem, ő is érzi -, hogy a holnapi nap sorsdöntő lesz. A kapcsolatunk nem egyensúlyozhat továbbra is a kés élén, le kell esnie róla vagy erre, vagy arra - hogy merre, az teljességgel az ő döntésétől és ösztöneitől függ. Én már döntöttem, még mielőtt tudatosan választhattam volna, és kész voltam vállalni ennek a döntésnek minden következményét. Az én számomra nem létezett ijesztőbb, gyötrelmesebb gondolat annál, hogy elszakadjak tőle. Ez egyszerűen lehetetlenség."

"A Pokol nem is olyan rossz, ha van veled egy angyal."

"- De én nem akarok elbúcsúzni tőled.
- Hát nem érted? Pontosan ez bizonyítja, hogy igazam van. Fontosabb vagy nekem, mint én neked, mert én meg tudom tenni... - Megrázta a fejét, szemlátomást küszködött.
- Ha az a helyes, hogy elbúcsúzzunk, akkor én inkább magamnak okozok fájdalmat, mint hogy neked ártsak, nehogy veszélybe sodorjalak"

"Sokkal... okosabban tennéd, ha nem barátkoznál velem. De már belefáradtam, hogy megpróbáljam magamat távol tartani tőled."

"Jól titkolod - mondta lassan. - De azért le merném fogadni, hogy sokat szenvedsz. Csak nem engeded, hogy meglássák rajtad."

"Egész délelőtt attól rettegtem, hogy megint olyan érthetetlenül gyűlölködő pillantással fog majd méregetni. A lelkem egyik fele szeretett volna elébe állni és nekiszegezni a kérdést, mi baja van velem. Éjszaka, miközben álmatlanul forgolódtam az ágyamban, el is képzeltem, mit fogok mondani neki. De túl jól ismerem magamat, és egy pillanatig sem gondoltam komolyan, hogy csakugyan elébe mernék állni. Hozzám képest a Gyáva Oroszlán maga a Terminátor."

"Lassan összeszedegettem a holmimat, és közben megpróbáltam elfojtani a dühömet, mert attól féltem, elsírom magam. Úgy tűnik, valami rejtélyes okból az indulataim a könnycsatornáimmal állnak összeköttetésben. Ha dühös vagyok, rendszerint sírva fakadok, ami elég megalázó."

"Nem könnyen kötök kapcsolatot a kortársaimmal. Igazság szerint egyáltalán senkivel sem. Anyámhoz például közelebb érzem magam, mint bárkihez ezen a planétán, és mégis, vele se voltunk igazán soha ugyanazon a hullámhosszon. Néha már arra gondoltam, talán az én szemem nem is ugyanazokat a dolgokat látja, mint a többi emberé. Lehet, hogy az agyam nem úgy működik, mint másoké?"

"Hogyan csinálják ezt az emberek - félretenni minden félelmüket, és feltétel nélkül bízni valakiben, minden tökéletlenségük és félelmük ellenére?"

"Az ujja lassan végigsimított a gerincemen, éreztem, ahogy felgyorsul a lélegzete. Kezem erőtlenül támaszkodott a mellkasának, és már megint szédültem. Lassan előrehajtotta a fejét, és másodszor is megérintette hűvös ajkával az enyémet, nagyon óvatosan, résnyire nyitott szájjal. És akkor összeroskadtam."

"Felemelte a kezét, a szemén láttam, hogy vívódik, aztán gyorsan végigsimított ujja begyével az arccsontomon. A bőre ugyanolyan jeges volt, mint mindig, de ott, ahol megérintett, a bőröm ijesztően forró lett - mintha megégettem volna magam, csak még nem érezném a fájdalmat."

"Semmi nem űzi el úgy az álmot, mint egy megoldatlan rejtély."

"Bármennyi közös időt szánt is nekünk a sors, egy percet sem akartam veszíteni belőle."

"Hozhatod a bilincset, a rabod vagyok."

"Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyorsan, hogy talán észre sem veszem. És mégsem féltem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel."

"Ha tudnék álmodni, én is rólad álmodnék. És nem szégyelleném."

"Ha már úgyis a pokolba kell mennem, akkor legalább csináljam rendesen."

"Valahányszor hideg keze megérintett, a szívem mindig meglódult. Két ilyen alkalommal láttam valamit az arcán, ami arra vallott, hogy képes meghallani a szívverésemet."

"Alkonyat van megint. Újra vége van valaminek. Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér."

"Döbbenetes, milyen hirtelen elszállt a fojtogató félelem, döbbenetes, milyen tökéletes biztonságban éreztem magam abban a pillanatban, amint meghallottam a hangját."

"Ha létezik egyáltalán kellő számú tanúbizonysággal alátámasztott beszámoló, hát a vámpírokról szóló ilyen. Nem hiányzik semmi. Hivatalos jelentések, közismert személyek - orvosok, papok, rendőrbírák - eskü alatt tett, írásbeli nyilatkozatai: egyetlen jogász sem kívánhat ennél meggyőzőbb bizonyítékokat. És mégis, ugyan ki hisz a vámpírokban?"

"Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit."

"Minden apa álma, hogy a lánya elkerül a háztól, mielőtt istenigazában beindulnának a hormonjai."

"És azzal újra két keze közé fogta az arcomat. Elakadt a lélegzetem. Habozott - de nem a szokásos értelemben, emberi módon. Nem úgy, ahogy egy férfi hezitál, mielőtt megcsókol egy nőt, de szeretné előbb kipuhatolni, miként fog a nő reagálni. És nem úgy, amikor azért habozik, hogy meghosszabbítsa a pillanatot, a várakozás eszményi pillanatát, amely néha jobb, mint maga a csók. Edward azért habozott, hogy kipróbálja magát, hogy lássa, biztonságos-e a dolog, hogy megbizonyosodjék róla, még mindig ura önmagának."

"Ha valaki halhatatlan, az, úgy látszik, végtelen türelemmel is rendelkezik."

"Csak azért, mert... mert bizonyos fajta lapokat osztottak nekünk... ez még nem jelenti azt, hogy nem dönthetünk úgy, hogy fölébe kerekedünk a végzetünknek... egy olyan végzetnek, amit egyikünk sem maga választott."

"Vele az idő és a tér egyetlen zavaros ködbe folyt össze mindahányszor, és én mindkettőről teljesen megfeledkeztem."

"Hihetetlen, hogy valaki, aki ilyen gyönyörű, hús-vér ember legyen."

"Ha nem lenne sötét, sose látnánk a csillagokat."

"A bátorság egy ponton túl már őrültség."

"Nehéz dolog lehet apának lenni: örökösen rettegsz, hogy a lányod összejön egy fiúval, aki tetszik neki, de attól is, hogy nem talál senkit."

"Ahogy az arcát megláttam, megdöbbentem - annyira elgyötört, majdhogynem fájdalmas volt, és olyan hihetetlenül vad és gyönyörű, hogy megint fellobbant bennem a vágy, hogy megérintsem. A búcsúszavak a torkomon akadtak."

"Az igazán kínos mindig az volt, amikor döntenem kellett, ez okozta mindig a legnagyobb kínszenvedést. Viszont amint meghoztam a döntést, attól kezdve nem haboztam többet, hanem egyszerűen csak véghez vittem, amit elhatároztam - és rendszerint hatalmas kő esett le a szívemről, hogy már minden eldőlt."

"Ha csak eszembe jutott a hangja, a hipnotikus pillantása, mágneses vonzereje, akkor semmi mást nem akartam, csak vele lenni, most mindjárt. Még akkor is, ha... de erre nem akartam gondolni. Legalábbis nem itt, egymagamban."

"Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér."

"Ott van például (...) a féltékenység. Százezer könyvben olvastam róla, láttam, amint a színészek eljátsszák ezer különböző színdarabban és filmben. Azt hittem, erről az érzésről mindent tudok, amit tudni lehet. De egészen megdöbbentett."

Stephenie Meyer: New Moon - Újhold

Rossz hold kelt föl?

Bella mer szeretni. Az élete árán is. De Edward elhagyja, Bella pedig majdnem belehal a veszteségbe. Az indián Jacob barátsága ébreszti tetszhalálából a lányt, s a jó barát egyre közelebb kerül a szívéhez, noha Bella képtelen elfeledni az aranyszemű fiút. S miközben különös, hátborzongató halálesetek tartják izgalomban Forks városát, a földgolyó túloldalán Edward...

Hát mégis rémálommá válhat ez a szerelem? Elfogyhat, mint a Hold?

Idézetek a könyvből:

"Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet."

"Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik."

"Mit mondjak még, hogy higgy nekem? Nem álmodsz, halott sem vagy. Itt vagyok, és szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Mindig rád gondoltam, magam előtt láttam az arcod minden pillanatban, amíg távol voltam. Amikor azt mondtam, hogy már nem akarlak, az a legsötétebb szentségtörés volt."

"Kétségbeesetten megpróbáltam addig nyújtani, csavargatni az igazságot, míg úgy el nem görbült, hogy már hazugság lett belőle."

"Minden egyes lélegzet fájt és égetett - mintha az előbb súrolták volna végig acélforgáccsal a légutaimat. De lélegeztem. És majd megfagytam. Kismillió éles, jeges vízcsöpp záporozott az arcomra és a karomra, amitől egyre hidegebb lett."

"A szerelem erőt ad valakinek, hogy összetörjön téged. Én helyrehozhatatlanul össze voltam törve."

"A szívem vadul kalimpált, a vérem forrón lüktetve, sebesen áramlott az ereimben. A tüdőm csordulásig telt a bőréből áradó édes illattal. Mintha az az üresség sose lett volna. Hibátlan egész voltam - nem gyógyult, hanem inkább "soha-meg-nem-sebzett"."

"Ide-oda sodródtam éberség és álom között, de mindig újra visszasüppedtem az öntudatlanságba."

"Sötét minden, mint szürkületkor egy borús napon, csak egy kevés fény dereng, hogy lássam, nincs semmi látnivaló. Én pedig ott rohanok úttalan utakon a homályban, és csak keresek, keresek, keresek valamit, egyre kétségbeesettebben. Ahogy múlik az idő, próbálok gyorsabban futni, de ettől csak még ügyetlenebbül csetlek-botlok... Aztán mindig eljön az az álombéli pillanat - és hiába érzem, hogy közeledik, mégse tudok soha felébredni, mielőtt utolérne -, amikor már nem emlékszem rá, mit is keresek. Amikor rájövök, hogy nincs is itt mit keresnem, hogy nem fogok találni semmit, hogy soha nem is létezett semmi más, csak ez a kietlen, kihalt erdő, és soha nem lesz semmi más... semmi, de semmi."

"Ma éjszaka az ég teljesen sötét. Talán ma éjjel egyáltalán nem is világít a hold - holdfogyatkozás van, vagy újhold. Újhold... Összeborzongtam, pedig nem is fáztam."

"Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan."

"Jacob egész egyszerűen sugárzóan derűs természet, és ezt a vidámságot úgy hordja magával, mint valami aurát. Megosztja mindazokkal, akik elég közel kerülnek hozzá. Mint a Nap, meleget sugároz minden vonzáskörébe került bolygóra. Nem szándékosan, hanem mert a természetéből fakad, egyszerűen ilyen. Nem csoda, ha alig vártam, hogy viszontlássam."

"Megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, hogy látni fogsz engem. Nem jövök vissza. Nem foglak megint keresztülvinni egy olyan dolgon, mint ami ez volt. Tovább kell élned az életed, anélkül hogy beleavatkoznék. Olyan lesz, mintha soha nem léteztem volna."

"Csak bámultam, és azt kívántam, bárcsak sose jönne el a jövendő. Bárcsak ez a pillanat örökké tartana, vagy ha ez nem lehetséges, akkor hadd múljak el én is a pillanattal!"

"Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam."

"Mi van akkor, ha azt hiszed, valami úgy van, ahogy gondolod, de óriási tévedésben vagy? Mi van, ha olyan makacsul hiszel az igazadban, hogy az igazságot még csak fontolóra sem veszed? El tudod-e nyomni az igazságot, vagy az valahogy mégis megpróbál a felszínre törni?"

"Kihúztam magam, és elindultam, hogy szembenézzek a sorsommal - miközben a végzetem rendíthetetlenül jött mellettem."

"Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted, mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő."

"A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz."

"Könnyebben elviseltem volna, ha megöl ebben a pillanatban, mintsem egyujjnyival is távolabb kerüljek tőle."

"Tényleg, mintha valaki meghalt volna - én magam. Mert nem csak a legigazibb igaz szerelmet veszítettem el - ami önmagában is elég hozzá, hogy valaki belepusztuljon, de ráadásul elveszítettem a jövőmet, a családomat - azt az életet, amit választottam."

"Hát csakugyan létezik olyan világ, amelyben parányi, jelentéktelen városkák határában ősi, legendás lények rohangálnak, hogy mitikus szörnyetegekkel küzdjenek meg? Minden képtelen mese igaz lenne? Léteznek még egyáltalán épelméjű, hétköznapi dolgok, vagy az egész világ csak varázslatból és kísértettörténetekből áll?"

"A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe... És nem is jöttem föl a felszínre többé."

"A szerelem irracionális, emlékeztettem magamat. Minél jobban szeretsz valakit, annál kevésbé bírsz ésszerűen viselkedni."

"Mintha egy óriási lyukat ütöttek volna a mellkasomon, azon át kirángattak belőlem valamennyi létfontosságú szervemet, én meg itt maradtam a soha be nem hegedő, tátongó sebbel, amelynek pereme még mindig lüktet és vérzik, akármennyi idő telt is el azóta. Az eszemmel tudtam, hogy a tüdőmnek valószínűleg semmi baja, de azért zihálva kapkodtam levegő után, forgott velem a világ. (...) És mégis, úgy tűnt, túl tudom élni ezt is."

"Már egészen elfelejtettem, milyen érzés boldognak lenni. Márpedig most boldog voltam. Olyan boldog, hogy jó ötletnek tűnt belehalni."

"Amint megszeretsz valakit, többé nem tudsz logikusan gondolkodni róla."

"Nem tartottam számon a napokat - nem volt rá semmi okom. Amennyire csak lehet, igyekeztem a jelenben élni, ahol nincs sem lassan halványuló múlt, sem gyorsan közeledő jövő."

"Egy dolgot alaposan megtanultam - és ez a tudás átitatott a csontom velejéig, a fejem búbjától a sarkamig, üres mellkasom legmélyéig -, hogy a szerelem hatalmat ad a másiknak, hogy összetörjön."

"Tudatomnál voltam, éreztem a veszteség fájdalmát, amely a mellkasomból sugárzott szét, és pusztító hullámokat küldött a végtagjaimba és a fejembe - de el tudtam viselni. Túléltem. Nem mintha a fájdalom gyöngült volna az idők folyamán, hanem mintha én erősödtem volna hozzá, hogy el tudjam viselni."

"Megtiltottam magamnak az emlékezést, és rettegtem a felejtéstől: mintha borotva élén táncolnék."

"El sem tudtam képzelni, hogy létezhet még olyan dolog a világon, amitől nekem félnem kellene - fizikai dolgoktól semmiképpen. Ez az egyik előnye annak, ha az ember mindent elveszített."

"Az idő múlik: még ha lehetetlennek tűnik is. Még akkor is, ha a másodpercmutató minden egyes kattanása olyan fájdalmas, mint a vér lüktetése a felsebzett bőr alatt. Nem egyenletesen múlik, hanem furcsa megiramodások és hosszan tartó, üres ácsorgások követik egymást, de mégiscsak múlik."

"Így inkább Júlián gondolkodtam még egy kicsit. Vajon mit csinált volna, ha Rómeó faképnél hagyja, nem azért mert száműzik a városból, hanem mert egyszerűen megunja őt? Vagy mondjuk Rozália alaposan lehordja, és ettől Rómeó meggondolja magát? Vagy nem veszi feleségül Júliát, hanem egyszerűen kereket old? Úgy véltem, tudom, mit érzett volna akkor Júlia."

"Mielőtt megismertelek, Bella, az életem olyan volt, mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de azért akadtak csillagok, az értelem apró fénypontjai... Aztán egyszer csak te átszáguldottál az egemen, mint valami meteor, s hirtelen minden lángba borult, minden csupa szépség és ragyogás lett. Amikor elváltunk, amikor a meteor lehullt a láthatár mögé, minden elsötétült. Csakhogy a szememet már elvakította a fény: nem láttam többé a csillagokat. És így már nem volt értelme semminek."

Stephenie Meyer: Eclipse - Napfogyatkozás

Egy gonosz vámpír még mindig nem adta föl. Bellát továbbra is minden oldarlól veszély környékezi. És mintha ez nem lenne elég, kénytelen választani Adward iránt érzett szerelme és Jacobbal való barátsága között... Miközben vészesen közeledik az érettségi időpontja, Bellára még egy további döntés is vár: választania kell élet és halál között. De vajon melyik melyik?

Idézetek a könyvből:

"Őrizd a percet! Mert ami eljön, az el is múlik, ezt a halandók tudják csak igazán."

"Merj álmodni! Az álmok nem fogynak el."

"Te vagy az egyetlen, aki elérte szívemet. Örökké a tiéd lesz."

"Ebben a percben úgy éreztem, mintha egyek lennénk. Az ő fájdalma az enyém is, és mindig is az én fájdalmam volt. Az ő öröme az enyém is. Örömöt éreztem, de mégis, ez az öröm fájt is. Majdnem tapinthatóan, szinte égette a bőröm, mint a sav, lassú kínnal."

"Te lehetsz elég bátor vagy elég erős ahhoz, hogy nélkülem élj, ha az a legjobb, de én sose tudnék ennyire önfeláldozó lenni. Veled kell lennem. Ez az egyetlen módja annak hogy éljek."

"Az én napom te vagy a felhők fölött. Tudom kezelni a felhőket, de nem tudok megbirkózni egy napfogyatkozással."

"Ezt nehéz elmagyarázni, nem szerelem első látásra, inkább valamilyen vonzás, ahogy meglátod őt, nem a világ tart hatalmában, hanem ő vonz magához. (...) Semmi sem számít jobban, csak ő, bármit megteszel érte, bármivé válsz érte, azzá válsz, amivé ő akar, mindegy, hogy az védő, szerető, barát vagy testvér."

"Én választottam az életem - most el akarom kezdeni élni."

"Bárhol is legyen, számomra a pokol az a hely, ahol nem vagy velem."

"Olyan hamar visszajövök, hogy nem is lesz időd hiányolni. Vigyázz a szívemre - itt hagytam veled."

Stephenie Meyer: Breaking Dawn - Hajnalhasadás

Bellának döntenie kellett: a halhatatlanok sötét, de csábító világát választja-e vagy a teljes emberi életét? Márpedig ez a döntés lesz az a hajszál, amelyen a két törzs élete is múlik. Most, hogy Bella meghozta a döntést, megdöbbentő, váratlan események sorát indítja el vele. Amelyeknek felmérhetetlen, megsemmisítő következményei is lehetnek.

Idézetek a könyvből:

"Gyengéden, imádni valóan csókolt meg. Elfelejtkeztem a többiekről, a helyről, az időről, az ésszerűségről... csak azt tudtam, hogy ő szeretett, hogy akart, és én is akartam őt."

"Minden nő egy valóra vált álom."

"Mondja el neki egyszer majd az egész történetet. Mondja meg apának, mennyire szerettem, mennyire nem bírtam elhagyni őt még akkor se, mikor már emberi életemnek vége volt. Mondja meg neki, hogy ő volt a legjobb apa. Mondja meg neki, hogy adja át a lányomnak szeretetemet, minden reményemet, hogy boldog és egészséges legyen."

"Milyen ironikus, az emberek fejlődnek, a bizalmuk a tudományban van, és ez irányítja a világukat, több dolgot is felfedeznek. Még mindig hitetlenek a természetfelettivel kapcsolatban, de ha elég erős lesz a technológiájuk, ők valóban túl sokat kutatnak és fenyegetést jelenthet számunkra, akár el is pusztíthatják néhányunkat."

"Volt egyfajta sablon az életemben. Sosem voltam elég erős, hogy foglalkozzam azokkal a dolgokkal, amik az irányításomon kívül estek; hogy megküzdjek az ellenségekkel, vagy elüldözzem őket; hogy elkerüljem a fájdalmat. Mindig emberi és gyenge voltam, az egyetlen dolog, amit mindig is képes voltam megtenni, az, hogy nem adom fel. Kitartottam. Túléltem. Eléggé felkészült voltam ebből a szempontból. Elégnek kell lennie mára. Ki kell tartanom, amíg jön a segítség."